iGeneráció (Jean M. Twenge) – könyvelemzés

Tartalom

🚀A könyv három mondatban
👌Kiknek ajánlom a könyvet?
⚡TL;DR
🧭Bevezetés
🔬Tudományos kutatások, megosztó téma
⛲A könyvben használt adatok forrása
📊A több képernyőidőtől a mentális egészség új kríziséig
💡„Az iGeneráció megmentése” – tippek az okostelefon használatához
🤔Reflexió

🚀A könyv három mondatban

A videó lejátszásával a YouTube-ról tartalmat töltesz be és sütik kerülnek a böngésződre. Arról, hogy a Google hogyan kezeli és használja fel ezeket az adatokat a Google adatkezelési tájékoztatójában olvashatsz.

1. Az iGenerációs (1995-2012 között született) tinédzserek a korábbi generációkhoz képest idősebb korukig késleltetik a felnőttes tevékenységeket; több időt töltenek új médiával (okostelefon, internet, közösségi média), mint hagyományos médiával (könyv, tv); kevesebb társas tevékenységet folytatnak; mentális egészségük a 2010-es években gyorsan romlott.
2. A tinédzserek mentális egészségének új krízise lehet, hogy a több képernyőidőre vezethető vissza, mivel az közvetlenül (pl. a megnövekedett közösségimédia-használat következtében), illetve a személyes interakcióktól elvett idő miatt közvetetten is boldogtalanságot és depressziót okozhatott.
3. A megoldási javaslatok közt szerepel az okostelefon minél későbbi odaadása a tinédzsereknek; a képernyőidő szabályzása és a mértékletes használat; azon közösségi média appok előnyben részesítése, ahol kisebb a közönség és eltűnnek a posztok; a társas tevékenységek támogatása; a mentális problémák komolyan vétele, kezelése.

👌Kiknek ajánlom a könyvet?

Azon szülők számára, akiknek iGenerációs, vagy olyan gyerekük van, aki már használ digitális eszközöket.

Idősebb iGenerációsoknak, akiket érdekel, hogy a szubjektív élményeik hogyan viszonyulnak egy szakértő meglátásaihoz a generációjukkal kapcsolatban.

⚡TL;DR

Ha valaki túl hosszúnak találja ezt az elemzést, vagy a könyvet, akkor a következő audiovizuális tartalmakat tudom ajánlani:

• Twenge-nek a The Atlanticon, a könyv megjelenése előtt publikált cikkét (Have smartphones destroyed a generation?), és az arról szóló kritikákat (1 , 2 , 3 );
• Twenge Ted X előadását;
• A University College London egyik podcastjének Twenge-vel készült 18 perces adását (Spotify, Apple Podcast);
• Carey Niewhof podcastjét, ahol Twenge-vel beszélget. A könyvet 2017-ben adták ki, a podcast viszont 2021-es, úgyhogy vannak benne frissebb adatok is. (Spotify, Apple Podcasts – az első néhány perc promo, az érdemi rész 4:16-nál kezdődik; YouTube).

A videó lejátszásával a YouTube-ról tartalmat töltesz be és sütik kerülnek a böngésződre. Arról, hogy a Google hogyan kezeli és használja fel ezeket az adatokat a Google adatkezelési tájékoztatójában olvashatsz.

🧭Bevezetés

Az iGenerációJean M. Twenge 2017-ben megjelent könyve azokról, akik „1995-ben és utána születtek, akik telefonokkal nőttek fel, akiknek már középiskolás koruk előtt volt Instagram-fiókjuk, és akik nem emlékeznek az internet előtti időkre” (10. o.). Twenge a San Diegó-i egyetemen tanít pszichológiát és többek közt a generációs különbségeket kutatja. Egyik korábbi könyve, a Generation Me (2006) például az Ezredfordulósokat jellemezte.

A Twenge által megalkotott „iGeneráció” megnevezésben az „i” az internetre/iPhone-ra utal: Twenge szerint az okostelefonok és a közösségi média elterjedése nagy hatással volt az iGenerációra. A könyv első felében így az okostelefonok, és tágabb értelemben az új média iGenerációra gyakorolt hatásának vizsgálata kap hangsúlyos szerepet. Twenge itteni gondolatmenetét kívánom ebben az elemzésben összefoglalni, értékelni. Az iGenerációban az „i” az individualizmusra is utal, azaz nem csak az okostelefonok hatottak erre a generációra. Az erről szóló részek vizsgálata viszont túlmutat ezen elemzésen.

🔬Tudományos kutatások, megosztó téma

A digitalizáció árnyoldalait bemutató ismeretterjesztő tartalmak elé szerintem kéne valamilyen figyelmeztető szöveg. Például:

Sőt, a friss tudományos eredményeket feldolgozó műveknél azt is ki lehetne írni, hogy a témában a tudományos eredmények egyelőre képlékenyek. Ha a könyvre nem is kerültek fel ilyen figyelmeztetések, ennél a könyvelemzésnél már az elején szeretném jelezni, hogy azt a következtetést, amire Twenge a könyvben jut, azaz, hogy az okostelefonok és a közösségi média elterjedése egy egész generáció életvitelére gyakorolt komoly (inkább negatív) hatást, érdemes óvatosan kezelni. Egyrészről kérdéses, hogy tudományosan mennyire megalapozott ez a következtetés. Másrészről még ha megalapozott is, ezt a következtetést természetéből és súlyából adódóan szerintem nagyon nehéz jól tálalni, befogadni vagy elutasítani.

(Ha valakit nem annyira izgat a könyvvel kapcsolatos módszertani tudományos vita, az ide kattintva nyugodtan ugorhat a könyv tartalmi ismertetéséhez).

A könyv tudományos megalapozottságának részletes vizsgálata jóval túlmutat ezen elemzés keretein, de tanulságos belesni a tudomány kulisszái mögé. A könyv ugyanis tele van grafikonokkal, statisztikákkal, a fő megállapításokat ezeknek az értelmezése támasztja alá. Fontos kérdés, hogy Twenge a megfelelő adatokat a megfelelő módon és kontextusban értelmezi-e. Ebből a szempontból a legalaposabb könyvkritikát, amit találtam, a London School of Economics kutatója, Sonia Livingstone írta, aki több publikációt is jegyez a digitális környezet gyerekekre gyakorolt hatásáról. Livingstone kutatóként olyan dolgokat tesz, amit egy átlagos olvasó nem tenne: górcső alá veszi a grafikonokat, utánamegy az adatoknak, az idézett kutatásoknak, és megvizsgálja, hogy ezek Twenge állításait mennyiben támasztják alá. A vizsgálat eredményeképp néhány pontatlanság és logikai színtévesztés mellett szerintem Livingstone két nagyobb problémára mutat rá:

1. Számos grafikonon (amik főképp a lassú felnövéshez kapcsolódnak) évtizedeken átívelő, fokozatos csökkenés látható, szignifikáns zuhanások nélkül, ezért itt az okostelefonok hatása kérdéses. Livingstone hiányolja, hogy az okostelefonok mellett Twenge rendszerszinten nem vizsgált meg több lehetséges magyarázatot a grafikonok által mutatott trendekre.
2. A mentális egészség esetében Livingstone szerint is romló tendenciát mutatnak a grafikonok. Livingstone rámutat, hogy élénk vita van arról, hogy ez a romló tendencia az okostelefon-használatnak köszönhető, vagy sok más faktor együttes hatására vezethető vissza. Twenge szerint a grafikonok alapján ez nem dönthető el egyértelműen a képernyőidő „javára”, ezért más kutatásokra is hivatkozik. Livingstone szerint ezek a kutatások nem perdöntők, és az alternatív faktorokat is meg kellene vizsgálni. Tágabb kontextusban, az alternatív faktorok mellett az okostelefon is lehet ok, de a hatása Livingstone szerint lehet, hogy el van túlozva.

A második probléma a klasszikus korreláció vs kauzalitás kérdését feszegeti: az okostelefonok és közösségi média elterjedése csak egybeesett(korrelált), vagy okozta (kauzalitás) is a mentális egészség romlását? Twenge ezen kérdés eldönthetőségével valamennyit foglalkozott a könyvben és a cikkében is, de ezt Livingstone mellett más kritikákban is kevesellték. A TL;DR-nél említett UCL podcastben (Spotify, Apple Podcast – 10-12. perc) Twenge annyival árnyalta álláspontját, hogy szerinte a generációs szinten fennáll az ok-okozati kapcsolat, a kérdés inkább az egyén szintje, ahol több kutatásra van szükség (ezen kutatásokból, ahogy később írom majd, egyszerűen tényleg kevés van megemlítve a könyvben).

A fenti kritikák ismertetésével nem a könyv tudományos alapját szeretném megkérdőjelezni, főleg, hogy Twenge egyébként számos tudományos cikket publikált már. Viszont egy olyan témában, mint a digitális világ egy generációra gyakorolt hatása, fontos a (sokszor drámai és leegyszerűsítő) kijelentések mögé nézni. Tapasztalataim szerint ez egy viszonylag friss, fejlődő terület, ahol egyelőre szerintem nem nagyon van még tudományos konszenzus. Javasolt tehát óvatosan kezelni a különböző megállapításokat, de a téma fontossága miatt nem érdemes elmenni sem mellettük a képlékeny tudományos háttérre hivatkozva.

Egy megosztó, sokakat érintő kérdésben, mint amilyen a digitális világ egy generációra tett hatása, az információk megfelelő tálalása nehéz feladat. Ezen információk könnyen ütközhetnek értetlenségbe vagy lehetnek érzelmileg felkavarók, főleg, ha drámai a hangnem. A Társadalmi dilemma dokumentumfilm (Netflix, 2020) például koncentráltan és nem ritkán hatásvadász módon ad át információt a digitális világ negatívumairól. Hatásos? Valószínűleg igen. Hatékony? Kérdéses. Egy fiatalabb gyerek mesélte nekem egyszer, hogy a családdal nézték meg a Társadalmi dilemmát, és az anyukája egyszerűen elutasította a filmben elhangzottakat: ez így nem lehet igaz. Az ilyen értetlenség mellett probléma lehet az érintettek érzelmi reakciója. Twenge a The Atlanticon a könyv kiadása előtt megjelent Have smartphones destroyed a generation?cikkénél már a cím is enyhén provokatív és tovább olvasva frusztrációt válthat ki a negatív trendek olvasása. A könyv abból a szempontból egy fokkal jobb, mint a Társadalmi dilemma (ami egyébként a maga nemében eddig az egyik legjobb film) vagy a The Atlanticos cikk, mert kevésbé koncentráltan adja át az információt, de Twenge egy-egy sarkosabb kijelentésénél a könyv olvasásakor is előfordulhat, hogy az olvasó pulzusa kicsit megszalad.

⛲A könyvben használt adatok forrása

Twenge a könyv megírásakor három fő forrásra támaszkodott:

• Az USA-ban több évtizede a tinédzserek körében végzett átfogó, reprezentatív felmérések;
• 23 iGenerációs tinédzserrel készített interjú;
• Tudományos szakcikkek.

A könyv gerincét a generációs felmérések adják. Ezek a több évtizedes felmérések teszik lehetővé Twenge-nek, hogy az iGenerációt az előző generációk tagjaihoz hasonlítsa, amikor ők is fiatalok voltak. Ezt a megközelítést hívhatjuk generációs megközelítésnek. A generációs megközelítés a korábbi generációk miatt ad egy összehasonlítási alapot, illetve átfogó vizsgálatot tesz lehetővé. Twenge az iGenerációt átfogóan és nem pedig egy meghatározott aspektusból (pl. médiahasználat) vizsgálja, ami segíti az összefüggések feltárását (pl. mivel töltik/nem töltik a tinédzserek az idejüket). Az iGenerációs tinédzserekkel készült interjúk nem reprezentatívak, ugyanakkor nagyban segítik a könyv emészthetőségét, olvashatóságát. A tudományos szakcikkekre való hivatkozás nem elemi része a könyvnek, ezek beemelése támogató jellegű lehetett volna (főleg az ok-okozati kapcsolat alátámasztására), de sajnos ez csak kis mértékben történt meg. Fontos megjegyezni, hogy a felmérések és az interjúk az Amerikai Egyesült Államokban készültek, így egy az egyben nem ültethetők át a magyar viszonyokra, de az okostelefonok és a közösségi média hatása feltehetően hazánkban is valamennyire hasonló volt.

A generációs megközelítés miatt szétválik a generációs és az egyéni szint. Twenge megállapításait elsősorban a generációs szinten kell értelmezni, azaz átlagokról van szó. Például attól még, hogy generációs szinten a növekvő képernyőidő miatt növekszik a magukat magányosnak érző fiatalok aránya, lehet, hogy van olyan egyén, aki sok időt tölt a képernyő előtt, de nem érzi magát magányosnak.

📊A több képernyőidőtől a mentális egészség új kríziséig

A könyv 12 fejezetéből a 3-5. fejezetek, illetve a 12. az, amiben az okostelefon hatása hangsúlyos szerepet kap (illetve Twenge többször utal vissza a második fejezetben kifejtett lassú felnövésre). A 2-5. fejezetek főbb megállapításait nagyon röviden így lehet összefoglalni:

• Az iGenerációs tinédzserek lassabban nőnek fel, azaz idősebb korukig késleltetik a felnőtt tevékenységeket. A korábbi generációkhoz képest kevesebbet mozdulnak ki otthonról, kisebb valószínűséggel randiznak, vezetnek, szexelnek, dolgoznak és isznak alkoholt. Eközben a házi feladattal, a fizetett munkával és a különórákkal töltött idő nem változott.
• Az iGenerációsok több időt töltenek új médiával (internetezéssel, üzenetküldéssel, közösségi médiával, játékkal), mint hagyományos médiával (magazin/könyvolvasás, tv-nézés).
• Az iGenerációsok minden tevékenységben kevésbé szociálisak, mint a korábbi generációk tagjai hasonló korban voltak.
• Az iGenerációsok körében a 2010-es években rövid idő alatt megnövekedett a magányosság, a depresszió érzése és az öngyilkosságok száma.

Ezen megállapítások önmagukban is érdekes lehetnek, de ahogyan őket Twenge a könyvben kifejti, az valahol hasonlít egy Agatha Christie regény utolsó fejezetéhez. Az Agatha Christie krimik olvasása közben mindig megpróbáltam kitalálni mi-hogyan történhetett, de amikor a detektív Poirot a regény végén kifejtette a gyilkosság körülményeit – nos, ott jobban összeállt, hogy hogyan is történtek a dolgok. Nyilván egy nyomozó máshogy tekint egy bűntényre, mint egy laikus. Ugyanígy a generációs szakértő Twenge-nek is többet mondanak az adatok, jobban észreveszi az anomáliákat. Ezzel kapcsolatban Twenge az első fejezetben leírja, hogy a generációs trendeket ábrázoló grafikonok alapvetően „lassan emelkedő hegyekhez” hasonlítanak, de 2011-2012 körül (amikor, mint később rájött, a legtöbb amerikainak már lett okostelefonja), hirtelen változásokra lett figyelmes a tinédzserek viselkedésében és érzelmi állapotában:

„A grafikonok meredek hegyekké váltak – hirtelen zuhanások törölték évtizedek emelkedését, mindössze pár év alatt; éveken át tartó fokozatos lejtés és csökkenés után a tulajdonságok mindennél magasabbra emelkedtek. A generációs adatokat tartalmazó elemzéseim során […] még sosem láttam ilyet.” (13. o.)

A lassú felnövésről szóló fejezetben ismerkedünk meg Twenge nyomozati módszerével. A bizonyítékok ebben az esetben enyhén, majd meredekebben lefelé mutató grafikonok, amik alapján Twenge megállapítja, hogy az iGenerációs fiatalok lassabban nőnek fel. A tettes? Twenge ugyan egyik-másik grafikon kapcsán leírja, hogy ő az okostelefonokra tippel, de közben olyanokat is ír, hogy a lassú felnövés nem az iGenerációval kezdődött, ami elbizonytalanítja az olvasót, aki meggyőzőbb bizonyítékokat várt (és még próbálja összerakni, hogyan nőhetnek fel lassabban a tinédzserek, amikor olyan sorozatok jelennek meg, mint az Eufória). Elindul ugyanakkor egy olyan nyomozati szál, ami azt nézi, hogy a fiatalok egyes tevékenységekkel a korábbiakhoz képest több vagy kevesebb időt töltenek. A felnőttes tevékenységeket kevesebben csinálják, de ez nem amiatt van, hogy a diákok házi feladattal, sporttal vagy különórákkal több időt töltenek, mert ez nem változott. Itt jönnek képbe az okostelefonok.

Az iGenerációs középiskolás végzősök egy 2013/2015-ös felmérés szerint napi hat órát töltöttek az ún. új médiával: két és negyed óra üzenetírás telefonon, két óra internetezés, másfél óra játszás, fél óra videochat.

Twenge kontextusba helyezi ezt a hat órát azzal, hogy rámutat, hogy a tinédzserek egy nap kb. 17 órát töltenek iskolával, alvással, házi feladattal, iskolai feladatokkal, így szinte új médiával töltik az összes szabadidejüket (a maradékot pedig tévézéssel).

Az új média térnyerése gyorsan történt: a középiskolások például 2006-hoz képest 2015-ben kétszer annyi időt töltöttek az interneten, illetve míg 2008-ban a tinédzserek közel fele, addig 2015-ben szinte minden tinédzser használta napi szinten a közösségi médiát. Az új médiával eltöltött sok, gyorsan megjelent idő forró nyom egy generációs szakértőnek. Innentől kezdve az a kérdés, hogy honnan jött ez az idő, és Twenge úgy tűnik tudja hol kutasson.

A hagyományos médiával töltött idő az egyik terület, ami csökkent. Az új média gyakorlatilag földre vitte a könyvolvasás hosszabb ideje csökkenő trendjét (2015-ben minden harmadik tinédzser nem olvasott el saját szórakozásra könyvet egy évben és csak 16%-uk olvasott naponta könyvet), a magazin- és az újságolvasás KO-t kapott, a tv-nézés kevésbé drasztikusan, de csökkent. Csökkent azon tinédzserek aránya is, akik napi hét óránál többet alszanak. Egy másik, kevésbé magától értetődő, de súlyos veszteségeket szenvedett terület a tinédzserek személyes társasági tevékenységei. Az iGenerációs tinédzserek bármelyik korábbi generációnál kevesebbet időt töltenek bulikban, illetve kevesebbszer találkoznak, lógnak a barátaikkal (főiskolások esetén például napi egy órával kevesebbet látták a barátaikat 2016-ban, mint a ’80-as években). Twenge szerint az iGenerációs tinédzserek társasági élete eltávolodott a személyes interakcióktól, és ez egybeesik az okostelefonok és a közösségi média elterjedésével.

Lassú felnövés, több okostelefon-használat, kevesebb személyes találkozás, kevesebb alvás…, ekkor már kérdezhetnénk Monsieur Poirot-t, hogy valójában mi a bűntény? A grafikonjaiba elmerült detektív kissé meglepődve annyit válaszolna: a mentális egészség új krízise.

Az iGenerációs tinédzserek mentális problémái úgy tűnik néhány év alatt gyorsan megnövekedtek. Csökkent a boldog, életükkel elégedett tinédzserek aránya, nőtt a magányosság érzése, nőttek a depressziós tünetek, illetve a tinédzsereknél nőtt az öngyilkosságok száma. Ez elég rosszul hangzik, de százalékban, számban kifejezve, hogy jelenik meg? A konkrét értékek értelmezése laikusként nem egyszerű. Ha meglehetősen tudománytalanul, vonalzóval elkezdjük leolvasni Twenge grafikonjait (mintha helyszíneléskor nem húznánk gumikesztyűt), akkor például az önmagukkal elégedetlen 12. osztályosok aránya a 2008-as 75%-ról kb. 10%-ot esett 2015-re, a magányos tinédzserek aránya ugyanekkor 24%-ról kb. 32%-ra nőtt. Akár azt is mondhatnánk, nem akkorák ezek a változások. Twenge viszont generációs szakértőként rámutat, hogy egyrészt ezek az értékek a legalacsonyabbak/legmagasabbak a mérések kezdete óta, illetve ilyen rövid idő alatt generációs szinten nagyon gyors/rendkívüli változások néhány év alatt. Olyannyira gyorsak, hogy valami ok állhat mögöttük.

Mielőtt azonban Twenge teóriájára rátérnénk az okokat illetően, még idéznék néhány statisztikát a súlyos depresszió, illetve az öngyilkosságok terén. A súlyos depresszió területén 2010-hez képest 56%-kal több tinédzser tapasztalt súlyos depressziót, így ekkora minden 9-ik tinédzser szenvedett súlyos depressziótól. Twenge felhívja a figyelmet arra, hogy hasonlóan az enyhébb depresszió, illetve a magányosság adataihoz, a jelentős depresszió növekedésében is jobban érintettek a lányok, valószínűleg az élénkebb közösségimédia-használat miatt. 2015-re minden ötödik tinédzserlány esett át egy jelentős depressziós korszakon az elmúlt egy évben (2010-ben kb. minden 9.). A depresszió problémás szintjét jelzi Twenge szerint az is, hogy növekedésnek indult a tinédzserek öngyilkossági rátája: 2007-hez képest 2015-ben háromszor annyi 12-14 lány és kétszer annyi 12-14 éves fiú éves ölte meg magát. Ha az utóbbi adatok ismerősek valakinek a Társadalmi dilemmából, az valószínűleg nem véletlen. Twenge és a dokumentumfilm is a CDC adatait mutatja be az öngyilkosság kapcsán. Sőt, Jonathan Haidt professzor, aki ezeket a dolgokat a Társadalmi Dilemmában elemzi, Twenge-vel több cikket is jegyez közösen. Ebből a szempontból jó a könyv, hogy a Társadalmi Dilemmához képest jobban felvezeti, kontextusba helyezi ezeket a megdöbbentő statisztikákat.

A generációs kérdőívek alapján olyan elemzés is lehetséges volt, ami különböző tevékenységeket hasonlított össze az alapján, hogy a tevékenység gyakorlása mekkora valószínűséggel okoz mentális problémákat. Ezek alapján azok a tinédzserek, akik olyan képernyőmentes tevékenységeket folytatnak, mint a sportolás, a vallásos tevékenységek, nyomtatott média fogyasztása és a személyes társasági interakció, nagyobb eséllyel lesznek boldogok és kisebb valószínűséggel érzik magukat magányosnak, vagy lesznek depressziósok. Fordítva pedig nagyobb eséllyel lesznek boldogtalanok, magányosak, vagy depressziósok azok a tinédzserek, akik olyan képernyő előtti tevékenységeket folytatnak, mint a közösségi oldalak használata, az internetes hírek olvasása, az internethasználat (és bizonyos esetekben a tévézés). Twenge ezzel arra is rámutat, hogy az elektronikus kommunikáció a mentális egészség szempontjából valószínűleg nem egyenértékű a személyes interakcióval, azaz van jelentősége annak, hogy egy interakció offline vagy online történik.

Az iGenerációs tinédzserek romló mentális egészségének magyarázatára Twenge a következőt írja:

„Egy hihető elmélet magában foglal három lehetséges okot: (1) a több képernyő előtt töltött idő közvetlenül több boldogtalansághoz és depresszióhoz vezetett, (2) a több képernyő előtt töltött idő kevesebb személyes interakcióhoz vezetett, és (3) a több képernyő előtt töltött idő kevesebb nyomtatottmédia-fogyasztáshoz vezetett, amely boldogtalanságot és depressziót okozott. Végső soron mindhárom folyamat […] visszavezethető az új médiás képernyő előtt töltött időre. Minden eshetőség szerint itt van a kutya elásva.” (149. o.)

A több képernyő előtt eltöltött idő tehát Twenge szerint közvetlenül és közvetetten is ok lehet a mentális egészség romlásában a tinédzserek körében. Ez a komplex megközelítés (ami részben a generációs megközelítésből adódik szerintem) az egyik legfontosabb tanulsága lehet a könyvnek, mert túlmutat a témában megszokott bináris értelmezéseken.

Egy Agatha Christie könyvet ezen a ponton az intellektuális elégedettség jóleső érzésével csuknánk be. Ekkor már nemcsak azt tudnánk, hogy ki volt gyilkos, hanem a detektív Poirot minden tutit is megmondott volna arról, hogy mi történt. Csakhogy, amíg Agatha Christie irodalmi műveket írt, ahol kedve szerint alakíthatta a történéseket, addig Twenge nehezebb helyzetben van, mert neki a valós világgal kell dolgoznia a tudomány eszközeit használva. A Twenge által kirakott puzzle így nem is lesz teljes – vannak szép részek, de itt-ott hiányoznak puzzle darabkák. Az online töltött időről, a kevesebb személyes interakcióról, illetve a mentális egészség új krízisről szóló 3-5. fejezetek egy jól illeszkedő, nagyobb kirakott felület a puzzle-ön, talán a könyv legértékesebb része. A lassú felnövésről szóló második fejezet ugyan hatásos felütés (kevesebb randi, kevesebb jogsi stb.), de kevés kapcsolódással bír az utána következő három fejezethez azon kívül, hogy ezen tevékenységek helyét az online töltött idő vehette át (az ok-okozati kapcsolat az okostelefonokkal itt kevésbé van kifejtve, mint a mentális egészségnél). Ugyanígy kevés a kapcsolat a hetedik fejezettel, ami arról szól, hogy az iGenerációs tinédzserek kevésbé kockázatvállalók és nagyon érdeklődnek a fizikai és érzelmi biztonság iránt. Pedig szerintem izgalmas volna megtudni, hogy a biztonság igénye összefügg-e az online töltött idővel.

💡„Az iGeneráció megmentése” – tippek az okostelefon használatához

A tudomány világában alapvető kérdés, hogy a tudomány mennyire legyen előíró (sollen), vagy leíró (sein) jellegű. Ha lenne ilyen statisztika, akkor a sollen és a sein közötti arány eltévesztése a top háromban volna a bukást okozó hibák közt az online világ problémáival foglalkozó tudományos/ismeretterjesztő műveknél. Twenge szerencsére a regény utolsó fejezetére tartogatja az előíró részt. A többi fejezet többnyire leíró jellegű. Arra, hogy miért visz az utolsó, „az iGeneráció megértése és megmentése” című fejezetbe értékítéletet és miért ad tanácsokat, a következő magyarázatot adja:

„Néha azt kívánom, bárcsak ne kellene felcímkéznünk minden generációs trendet jónak, vagy rossznak - hanem egyszerűen csak léteznének. De szülőként és oktatóként megértem, hogy miért kell megvitatni, hogy mit tehetünk az ügyben”. (380. o.)

Azaz Twenge érzi, hogy az általa feltárt problémák nemcsak a tudomány számára érdekesek, hanem valós, nem ritkán drámai, megoldásra váró egyéni/társadalmi problémák is. Azonban mivel még a problémák sem teljesen tiszták, nem igazán lehet rájuk kipróbált válaszokat adni. A Twenge által javasolt megoldások is inkább a próbálkozás kategóriába esnek, de ezen a ponton ennél többet nehéz is elvárni és vannak köztük egész jó tippek is.

A „mikor adjunk okostelefont a gyereknek” klasszikus kérdésre Twenge azt a választ adja (dobpergés), hogy a lehető legkésőbb. Úgy látja, hogy egy általános iskolás gyereknek nincs szüksége okostelefonra, elég a hagyományos telefon is. A másik klasszikus kérdésre, hogy „éshamindenkimásnakmárvanokostelefonjaésegyszerúgyisregisztrálnakaközösségimédiáraakkormiértnevegyünkokostelefont?” azt a megoldást találjuk a könyvben, hogy a szülők a saját számítógépükről regisztrálják a gyereket az adott közösségi oldalra. Sok tényezőtől (elsősorban a gyerek korától) függhet ennek a megoldásnak az életképessége, viszont Twenge érvei megfontolandók. Szerinte a „felső tagozat mindig nehéz időszak volt az identitás kialakítása a piszkálódás miatt, és ha ezekhez hozzákeverjük a közösségi médiát, az egy robbanni kész bombát eredményezhet”. (382. o.) Ha a szülők saját számítógépéről történik a regisztráció, akkor valószínűleg kevesebbszer nézik egy nap a gyerekek a közösségi médiát, mintha egész nap elérhetnék az okostelefonjukon. Twenge itt emlékeztet, hogy az elektronikus készülékek használatát akkor kötik össze mentális problémákkal, ha az a napi két órát meghaladja (ami a „mikor?” és a „miértisne?” után egyfajta válasz a „mennyi legyen a képernyőidő” klasszikus kérdésére).

Twenge is tisztában van vele, hogy előbb-utóbb a tinédzsereknek lesz okostelefonja, így erre az esetre is ad tippeket:

• Az okostelefon odaadása előtt telepítsünk fel rá szülői felügyeleti alkalmazást. Ezzel egyes alkalmazások tilthatóak és korlátozható a képernyőidő.
• Ne aludjunk az okostelefon háromméteres körzetében, vegyünk inkább ébresztőórát.
• A közösségi média alkalmazások közül részesítsük előnyben azokat, ahol a megosztott tartalom minél kevesebb embernek, minél kevesebb ideig jelenik meg (pl. Snap).
• A szülők beszélgessenek a tinédzser lányokkal a közösségi médiára felrakott sokat mutató képek hátulütőiről. Tegyék nyilvánvalóvá, hogy sosem szabad meztelen képeket küldeni.
• Tanuláskor tegyük le az okostelefont és egyszerre egy feladatra koncentráljunk.

Ezen tippek szerintem jók kiindulási pontnak, de alkalmazásuk közel sem magától értetődő. Ezt Twenge is tudja és ezért ad némi segítséget. Szerinte például a szülői felügyeleti alkalmazást érdemes már az okostelefon odaadása előtt telepíteni, hogy ne alakuljon ki függőség a közösségi médiától. Twenge tisztában van azzal is, hogy a közösségi média alkalmazások gyorsan változnak, így amellett, hogy konkrétan a Snapchatet ajánlja (ami persze azóta már Snap néven fut), igyekszik tanácsait általánosságban megfogalmazni a fentebb olvasható formában. Ezen tippek egy részét szerintem érdemes valamilyen szerződésben szabályozni, erről egy korábbi útmutatóban részletesen írtam. (A figyelmes olvasók már gyaníthatták, hogy a tablet szerződéssel kapcsolatos tanácsaim egy részét ez a könyv ihlette).

Tablet szerződési útmutató

Sokakban felmerülhetett már a kérdés, hogy lehet-e szabályozni a gyerekek digitális eszközhasználatát. Megkockáztatom, hogy igen és ennek egyik eszköze lehet a szerződés. Az alábbiakban egy útmutatót (itinert) kívánok adni ahhoz, hogy hogyan lehet egy tablet szerződést megalkotni. Az útmutató a szer…

Kiber_itinerÁgoston Szőke

A generációs megközelítés miatt Twenge nemcsak az okostelefon-használatával kapcsolatosan ad tippeket, hanem más területekre is kitér. Ilyen terület a tinédzserek társasági tevekénységei, ahol rámutat a szülői megközelítés hiányosságaira. A szülők úgy gondolhatják, hogy időpazarlás az, amikor a tinédzserek együtt lógnak. Sőt azt is gondolhatják, hogy a társas tevékenységek nem biztonságosak, így ezt a területet szabályozzák a szülők. A társas tevékenységek helyett a tinédzserek azonban nem szakkörökkel, házifeladattal töltik az idejüket, hanem képernyőket néznek (ami területet a szülők kevésbé szabályozzák). Emiatt ugyan nagyobb fizikai biztonságban vannak, de a mentális egészségük és a szociális készségeik szenvedhetnek kárt. Twenge szerint nem időpazarlás, ha a tinédzserek kimozdulnak a barátaikkal, mert így fejlődhetnek a szociális készségeik. A társas tevekénységek, a képernyőidő megfelezése, illetve a sportolás is segíthet a mentális problémák csökkentésében. A szorongás és a depresszió már nagyon fiatal tinédzserek esetében is jelentkezhet, amit Twenge szerint a szülőknek komolyan kell venniük. Súlyos esetben javasolt lehet terápiát igénybe venni.

A fenti tippek szerintem összhangban vannak beválni látszó jó gyakorlatokkal, de néhány helyen sajnos nem mentesek a leegyszerűsítéstől. Ilyen az például, hogy Twenge ritkán tesz különbséget a képernyőn végzett tevékenységek között. Egyedül a közösségi médián töltött időt kezeli külön, mint ami a mentális egészségre negatív hatással lehet. Szerintem ugyanakkor nem minden képernyőidő egyenértékű. A számítógépen végzett kreatív/produktív tevékenységek, például a tartalomkészítés, a programozás, az írás, a tanulás, illetve akár a barátokkal történő online játék lehet, hogy pozitív, adott esetben készségfejlesztő hatással is bírhatnak.

Képernyőidő – egy szakdolgozat tapasztalatai vol. 2

Nem minden képernyőidő egyenértékű, mert vannak olyan képernyőidők, amik értékesebbek. A hírfolyamgörgetés vs szakdolgozatírás epikus szembenállásában például én az utóbbit tartottam értékesebbnek, úgyhogy elkezdtem mérni, pontosan mennyi időt is töltök el a szakdolgozatkészítéssel...

Kiber_itinerÁgoston Szőke

🤔Reflexió

Tekintve, hogy én is iGenerációs vagyok, adódhat a kérdés, hogy személyesen engem hogyan érintett a könyv? Ennek a kérdésnek a megválaszolását direkt a végére hagytam, és nem is szeretnék rá sok karaktert fecsérelni, mivel az enyém csak egy nézőpont a több száz millió iGenerációsé közül. Pedig egyébként, amikor előszőr olvastam 2021-ben, akkor ngl, legalább úgy megdolgozott, mint anno mondjuk a Szép új világ. Az iGeneráció olvasásakor egyszerre voltam frusztrált és éreztem tehetetlenséget (úgy tűnik ezzel nem voltam egyedül), mivel nem kellemes úgy olvasni a fenti negatív trendekről, hogy azok engem is érintettek és utólag nehéz ezen változtatni. Ugyanakkor kíváncsivá is tett a könyv, mert azokat a hatásokat, amik a 2010-es években engem értek, egy másik, objektívabb és átfogóbb szempontból is megismerhettem. Kicsit olyan ez, mintha kiérve egy labirintusból az ember kezébe nyomják a labirintus alaprajzát. Igaz, attól tartok, hogy ez az alaprajz még félkész állapotban van.

A 2010-es években az okostelefonok, a közösségi média elterjedése és egyáltalán a digitalizáció felgyorsulása olyan (nem biztos, hogy könnyen észlelhető) hatással járhatott, amit azóta is próbálunk megemészteni, feldolgozni.

Szerintem az, hogy a tinédzserek napi több órát (Twenge 6 órát említ, de a Covid alatt szerintem láttunk ennél már többet is) töltenek új médiával, olyan jelenség, aminek hatásait érdemes alaposan megvizsgálni. Twenge is ezt teszi, és a mentális egészség krízise kapcsán egy érdekes elmélettel is szolgál. Twenge ezen elméletét, illetve más állításait lehet érdemes inkább hipotézisként (feltevésként), mint bizonyított tényként kezelni. Ugyanakkor a könyv szerintem hozzájárulhat a digitalizáció generációs hatása problematikájának megértéséhez, illetve minimum felhívja a figyelmet rá, hogy ezt a problémát érdemes tovább kutatni és megoldásokat találni rá.

Angol nyelvű könyv

Cím: iGen – Why Today's Super-Connected Kids Are Growing Up Less Rebellious, More Tolerant, Less Happy--and Completely Unprepared for Adulthood--and What That Means for the Rest of Us
Szerző: Jean M. Twenge
Kiadó: Atria Books / Simon & Schuster
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 352
ISBN: 978-1501152016

Magyar kiadás

Cím: iGeneráció – akik közösségi médián és okostelefonon nevelkedtek
Kiadó: Édesvíz
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 416 (2 LEGO kocka vastag)
Fordító: Hadarics Piroska
ISBN: 978-9635298723

A bejegyzés elkészítéshez szükséges idő: 49h

Est. GSS: 27

Bármilyen kérdést, észrevételt szívesen várok az [email protected] címre [beta verzió - a válaszüzenet lehetséges, hogy a spam mappába kerül], vagy lehet itt is üzenni: @goSzoke .

A digitális tudatossághoz kapcsolódó forrásokat itt találsz.